Alkategóriák

Hadi jellegű játékok

A harci játékok mindig is fontos részét képezték a gyerekek nevelésének. Elsődleges szempontunk mindig a biztonság. Erről a hadi alapú játékaink alatt a vastag Polifoam burkolás és a kötelezően viselendő fejvédők gondoskodnak minden esetben. Elengedhetetlen készség a koordinációs képesség, az állóképesség és az ügyesség, amit mind-mind egyszerre fejlesztenek programjaink. Felkészült segítőink különös gonddal figyelnek minden résztvevőre és készséggel segítenek mindenben.

Elemek megtekintése...
Kézműves foglalkozások

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet a kézműves áruk értékeire, a bennük lévő munkára, a tudásra, ami mögöttük áll, és a kitartásra, amivel készülnek. Szeretnénk, ha a gyerekek belelátnának a saját maguk által létrehozott tárgyakban rejlő örömre, hogy megéljék milyen nagyszerű dolog az alkotás. Lehetőséget biztosítunk ajándéktárgyak létrehozására, az elkészült gyertyákat, nemez tárgyakat és ékszereket, agyag figurákat bárki hazaviheti, megajándékozhatja vele szeretteit, barátait.

Elemek megtekintése...
Egyéb játékok

Ebbe a kategóriába kerülnek azok a további játékaink, melyek se nem kézművesek, se nem szigorúan harcászati jellegűek. Különböző ügyességi és állóképességi játékok, óriási társasjátékok a legkisebbeknek, fotófalak és sok egyéb, igazán apró és igazán nagy játék is helyet foglal köztük. Ebben a kategóriában egészen biztosan mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

Elemek megtekintése...
Bemutatók

A rendezvények alatt nem csak egész napos programokat biztosítunk, de különböző bemutatókkal is színesíteni tudjuk a rendezvényt. Legyen szó akár nap közbeni bemutatókról, mint például egy pörgős és látványos baranta vagy lovasíjász bemutatóról, vagy egy esti tűzzsonglőr előadásról, minden napszakra kínálunk megoldást.

Elemek megtekintése...
© Műv-Elődök Rendezvényszervező Kft. minden jog fenntartva