A nemezelés napjainkban is divatos a képzőművészetben. Mind a technika, mind pedig az ebből készült tárgyak nagy sikernek örvendenek. A jól elkészített nemez ellenálló, nehezen szakad és jó hőszigetelő. Hazánkban hagyományosan juhgyapjút használunk erre a célra, de nem ritka más tájakon a teve és egyéb állatok szőréből készült nemez sem.…
Minden lovaggá válni akaró gyermek nagy kedvence volt az úgynevezett vesszőparipa mely nevét első megjelenési formájának köszönheti, amikor is vesszőből és szalmából hajtották a ló fejét és ezt kötözték hozzá egy botra és vonultak a „csatába”. Napjainkban már inkább fából kifaragva boltban lehet megvásárolni ehhez hasonló játékokat. Lovagi témájú rendezvények…
 Ez a mesterség valamivel később jelent meg abban a formában, amiben most ismerjük. Kezdetben csak tűzzel jobb esetben is fáklyával világítottak elődeink csak idővel kezdtek el állati faggyú maradványokból viaszt készíteni. Ezek a régi gyertyák nagyon kormoztak és miközben égtek a szaguk sem volt túl kellemes. Pár évszázadra rá találták meg…
 Az ősszel learatott kukorica feleslegesnek tűnő mellékterméke volt a csuhé. Ezeket az asszonyok összegyűjtötték és kiszárították. A jól kiszárított csuhé akár évekig is eláll egy szellős zsákban vagy felfűzve a padláson. Télen mikor nem volt munka a földeken ezekből fontak a nők kosarat, széket maguknak, míg a gyerekek játékokat készítettek belőle.…
Címereink és zászlóink zöme évszázadok alatt alakult ki és nyerte el mai alakját. Egy-egy darab már önmagában is remekmű, még ha nem is taglaljuk motívumaik jelentését. A legtöbb saját területe jellegzetességeit jeleníti meg. Több megye összevonása teljesen új címert hozott magával, de voltak olyan megyék melyek egy új címer helyett inkább a…
Régóta használt anyagunk, az állati bőr mindig kézenfekvő megoldás volt táska, cipőkészítésre, ahol fontos volt, hogy a felület ne engedje át a vizet. Mikor már nem csak funkciója miatt használták ezt az anyagot elkezdték a felületét díszíteni, festéssel vagy akár véséssel. Mai napig kedvelt és nemes anyagnak számít függetlenül attól, hogy…
 Az anyagok színezése elég régi igény az embereknél. Szerettek volna élénkebb, szebb ruhákat, kendőket a nők és férfiak egyaránt. A természetes színezők között volt az indigó és a sáfrány. Mikor már nem elégedtek meg csak a szín kavalkáddal ruháikon megpróbálták formákkal is tarkítani. A faggyú és a viasz vízlepergető hatását használták…
 Az agyag és az ő megmunkálását mondhatjuk a gyurma elődjének, ami nem csak a kicsiket szórakoztatja, a nagyok éppúgy örömüket lelik benne. A régi időkben ez volt az egyetlen anyag a vízálló tárolóedények készítésére, ma még mindig a legmegbecsültebbek közé tartozik egy-egy szebb kerámia tál vagy váza. Nyersen, kiégetve is jól…
© Műv-Elődök Rendezvényszervező Kft. minden jog fenntartva