ostor kicsi04
 Az ostort már honfoglaló őseink is használták. Elsődlegesen az állatok terelésére alkalmazták, ugyanis a jószágok hamar megtanulták a hangot összekötni az éles fájdalommal, így később elég volt csupán megszólaltatni az eszközt a tereléshez.

 A karikás később nélkülözhetetlen részét képezte a pásztori életnek, nyele díszítettsége rangjelző szereppel is bírt.
Az állattartásban betöltött szerepe mellett azonban harci célokra is kiváló, bár valódi hadban való alkalmazása nem bizonyított, sőt sokak szerint csupán modern világunk kitalációjáról van szó. Bárhogy is volt, a sudár kicsattanáskor átlépi a hangsebességet, így képes a bőrt is felhasítani. Egy jól irányzott csapással akár gúzsba is köthetjük ellenfelünket, vagy kiragadhatjuk kezéből fegyverét. Az ostor végére acélgolyót köthetünk, ami tovább növeli esetleges harci erejét. Azonban bárhogy is volt, a mozgáskultúra fejlesztésében, állóképesség növelésében a harci jellegű gyakorlás létjogosultsága és hatékonysága megkérdőjelezhetetlen.

 Az eszköz használatának fejlődésében a pásztoroké a főszerep, ugyanis virtuskodásból folyamatosan fejlesztették magukat, megtanultak akár több ostort is egyidejűleg forgatni és megszólaltatni.

 Rendezvényeinken az érdeklődő szintjének megfelelő technikák elsajátításában segítünk a jelentkezőknek, legyen szó akár teljesen kezdő, vagy az ostorhoz értő emberről.

 ostor 01


© Műv-Elődök Rendezvényszervező Kft. minden jog fenntartva