cmerkszts07Címereink és zászlóink zöme évszázadok alatt alakult ki és nyerte el mai alakját. Egy-egy darab már önmagában is remekmű, még ha nem is taglaljuk motívumaik jelentését. A legtöbb saját területe jellegzetességeit jeleníti meg. Több megye összevonása teljesen új címert hozott magával, de voltak olyan megyék melyek egy új címer helyett inkább a már meglévőket vonták össze.

 Technika:
Megyéink címereit ismerhetik meg a gyerekek azzal, hogy színező formájában tanulmányozhatják a formákat, és egy segédlet segítségével megnézhetik milyen színeket használtak az elkészítésükkor. Aki nem elégszik meg ennyivel az tervezhet saját címert, festhet magának zászlót ami utána „zászlórudat” is kap.

Felszerelés:

Színezni lehet ceruzával, zsírkrétával vagy akár filctollal is. A zászló készítéshez a nagy felületek kitöltése érdekében viszünk festéket és ecsetet, illetve a felragasztáshoz hurkapálcát és ragasztót. Aki nem négyzet alakú zászlót szeretne az kap ollót és az animátor felügyelete mellett körbevághatja munkáját.csuhebaba 01

© Műv-Elődök Rendezvényszervező Kft. minden jog fenntartva